Írások

Bolya Mátyás: Elektronikus önreflexió, avagy ki áll az orgona mögött?

Elektromos fantomok – A Fassang‒Lê Quang-duó és az Electric Ghosts

www.kobzart.hu Megosztom a Facebookon

A TÉR több pontján váratlanul megjelenő klónok sodró lendületű párbeszédbe kezdenek alkotójukkal. Kimeríthetetlen változatosság uralja a TERET.

Nem, ez nem egy sci-fi regény részlete, itt zenei klónokról és egy merőben új zenei térértelmezésről van szó. Vajon megférnek-e a MűPa színpadán a számítógépes zeneelemzés és a mesterséges intelligenciakutatás legújabb eredményei hús-vér előadóművészekkel? Alternatíva vagy társművészet? A tudományos kísérletnek is beillő koncertről Fassang László orgonaművésszel beszélgettem.

***

Hogyan született az az ötlet, hogy a MűPa nagytermének akusztikai lehetőségeit – zenészként – egy számítógépes programmal „feleselve” tapasztald meg?

Mindig is kerestem azokat a lehetőségeket, amikor magával a térrel játszunk. Hogyan lehet olyan zenét létrehozni, amely kifejezetten ebben a térben születhet meg. Korábban már játszottunk itt Vincent-nal, akkor azt próbáltuk ki, hogyan lehet ezt a helyszínt zenei térként bejárni, értem itt a zengőkamrákat, a harmadik emelet karzatát. Ez fog megvalósulni a koncert keretében. Az elhangzó zene egy szűrőn, egyfajta „felhőn” keresztül jelenik meg a tér különböző pontjain, hangfalak segítségével, átszűrt formában.

A zene alapját most is a szaxofon és az orgona kettőse képezi majd? Hogyan történik mindez a gyakorlatban?

Igen, az orgona-szaxofon párost egészíti ki az az OMax nevű program, amelyet az ICRAM kutatói fejlesztettek ki a közelmúltban. Ez a program képes arra, hogy bármilyen zenei részletet – amit mikrofonnal rögzít – analizáljon és egy saját rendszer szerint, improvizatív módon adjon tovább. Fontos, hogy mindezt real time, vagyis valós időben történik.

Ez azt jelenti, hogy a közönség nem is hallja az eredeti hangokat?

De, minket is hallanak, de emellett megjelennek úgynevezett „elektromos fantomok” vagy „zenész klónok” is ebben az improvizációs felhőben. Fontos megemlíteni, hogy a hangszínek területén is nagy lehetőség rejlik ebben az eljárásban. Ez persze nem konkrét hangszerek imitálását jelenti.

Képes lehet egy program ember által, improvizatív módon létrehozott zenei gondolatok felismerésére, értő feldolgozására és egy ugyancsak improvizatív válasz interpretálására? A programot „csak” el kell indítani, vagy valaki kezeli a koncert alatt?

Sok kérdés van bennem is, de még a próbák előtt vagyunk. A program egy olyan komplex zenei teret generál, amelyben a zenész folyamatosan reflektálhat saját zenei klónjaira, „akik” aztán erre reagálva újabb variásként térnek vissza, és így tovább. A koncerten közreműködik az ICRAM két munkatársa, Georges Bloch és Gérard Assayag.

Ők tudósként vagy művészként vesznek részt a koncerten?

Egyértelműen az utóbbi. Amikor valaki elektronikát használ valamilyen zenei összefüggésben, akkor az is önálló hangszerként vagy hangszeregyüttesként vesz részt a folyamatban.

Változik-e a zenétek ebben a speciális környezetben?

Nyilvánvalóan alkalmazkodunk a technikához, amennyire szükséges, de maga a folyamat nem idegen a zenélésünktől. Kizárólag az adott pillanatban hallott zenei anyag szerint játsszuk a következő hangokat, reagálva egymásra és a hangszórókból visszahallott zenére. Szeretjük a kihívásokat. Ehhez erős bizalom kell, ahogy ezt közös lemezünk ars poetica-jában is megfogalmaztuk: „Mielőtt elkezdünk együtt játszani, az izgatottság ellenére biztonságban érezzük magunkat. Tudjuk, bármi történik, a másik ott van, és nem hagyja, hogy a zenei folyamat megtörjön. Bíznunk kell egymásban, ahogyan a légtornászoknak is, hogy társuk karjai, lábai mindig a kellő időben ott lesznek, és nem engedik a zuhanást. Improvizálás közben olyan, mintha az adott pillanat tágulna ki, mintha zenei ösvények végtelensége nyílna meg előttünk.”

Mi az a közös múlt, ami ilyen erős párossá kovácsolt titeket?

Vincent-al a párizsi Conservatoire-on találkoztam Alain Savouret és Rainer Boesch kortárs improvizációs műhelyében. Az ott eltöltött két év együttzenélése mára mély barátsággá és művészi kapcsolattá ért. Az improvizáció lényege, hogy az ember nem előre eltervezett sémák mentén, hanem a pillanat művészeként, a többi hangszerre reagálva hozzon létre egy közös hangfelületet. Megkeresve a közös pontokat és átjárási lehetőségeket a hangszerek között, stiláris korlátok nélkül. Vincent-al értjük egymás nyelvét, akár Bach korálokat, akár népi témákat dolgozunk fel.

Van olyan emlékezetes közös élményetek, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?

Első koncertjeink egyike a párizsi Conservatoire nagytermében úgy kezdődött, hogy a közönség nem tudta, hogy Vincent is ott van, elbújt az orgona háta mögött. Elkezdtünk játszani és egy idő után olyan érzésem támadt, mintha a lenyomott billentyűk szaxofon hangon szólalnának meg. Hasonló eset volt, amikor felhívtam telefonon Budapestről és bejátszottam neki a darabot, amelyen éppen dolgoztam. Erre ő is megmutatta, amin éppen dolgozott… Megdöbbentő volt a két anyag hasonlósága. Tökéletes összhang.

***

Fassang László a budapesti Zeneakadémián és a párizsi Conservatoire-on diplomázott orgona és improvizáció szakokon. 2002-ben elnyerte a Calgary-orgonaverseny improvizációs aranymedálját, 2004-ben pedig neki ítélték oda a világ legjelentősebb orgonaversenyének tartott Chartres-i verseny interpretációs nagydíját és közönségdíját. Világszerte koncertezik, emellett szólólemezei jelentek meg Japánban és Franciaországban. 2006-ban Liszt-díjjal és Prima-díjjal ismerték el. 2008 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgonatanára lett.

Vincent Lê Quang szaxofonos, zeneszerző, karmester és kísérletező művészeti projektek ötletgazdája diplomáit a párizsi Conservatoire-on szerezte dzsessz és improvizáció szakokon. 2003-ban a La Défense Nemzetközi Jazz-versenyen fedezték fel, ahol szólistaként és zenekarával is elnyerte az első díjat. Improvizatív zenét játszó zenekarokat vezényel az úgynevezett „soundpainting” technika koreografikus mozdulataival. 2007-ben improvizáció-tanárrá nevezték ki a párizsi Conservatoire-on.

IRCAM (Institut de Recherce et Coordination Acoustique/Musique – Paris): Georges Bloch és Gérard Assayag a Pierre Boulez alapította Zenei-akusztikai Koordinációs és Kutatóintézet munkatársai. Csoportjuk kutatási területe a zenei struktúrák szimbolikus megjelenítése számítógépes algoritmusok segítségével.

Bolya Mátyás

Csatolt link

AionHill