Írások

A „Gramofon” lemezkritikája

Sebestyén Márta a magyar népzene emblematikus alakja, így amikor az első saját maga által összeállított lemezt jelenteti meg, az mindenképpen komoly jelentősséggel bír. Az évtizedek során számtalan műfajban hallhattuk már őt, az autentikus népdaltól kezdve a rockoperáig, a „hagyományos” világzenétől a Deep Forestig.

Most is feldolgozásokat énekel, de ezek már az ő ízlésvilágát tükrözik, és tulajdonképpen leginkább a kortárs klasszikus zene irányába mutatnak. Talán a téma is ihleti a műfajt, hiszen az istenes és világi énekek - ahogy az alcím hirdeti - történelmi korokat, stílusokat idéz meg, históriás énekeket, egyházi dallamokat, körtáncokat, középkori és reneszánsz zenei emlékeket, amelyeket a szájhagyomány mentett meg a jövőnek a Kárpát-medencében.

Miközben zenés történelemórát hallunk, Sebestyén Márta felhasználja az asszociáció nyújtotta lehetőségeket: úgy párosítja a dallamokat, ezáltal a népeket, korokat, műfajokat, hogy óhatatlanul is gondolkozásra készteti az embert.

Két zenésztársa, Bolya Mátyás és Szokolay Dongó Balázs kreativitásával és tudásával talán a legjobb partnerek mellette, akikkel eddig hallottuk. Ez igazi kamarazene, nem az énekhang és a kíséret alá-fölérendeltségéről szól. A feldolgozások egyfelől modernek, a jazzre jellemző, rendkívüli érzékenységgel kitalált harmóniákkal és improvizációkkal, másfelől a történeti hűséget idézik meg: azt a hangzást, hangszínt és hangulatot próbálják visszahozni, amely feltételezhetően jellemző volt az adott korra.

A lemez felépítése is tudatosságot sugall, van eleje, vége, íve, sokszínű, mégis egységes képet mutat. A bónusz videó pedig a zene transzcendentális vonatkozásait erősíti, és teljes összhangban áll a hangzó anyaggal.

Pál Eszter
GRAMOFON 2008-2009. TÉL