Írások

Táncos hagyomány-érzés gyerekeknek

Megosztom a Facebookon

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. De az olyan szegény volt, hogy a sárga virág kinyílott a háza tetején… Szinte látom magam előtt a sok lurkót, ahogy szájtátva hallgatja Agócs Gergely meséjét. A varázslat működik – immár negyven éve. Olyannyira, hogy komolyabb nemzetközi visszhangra is talált, ugyanis az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága 2011-ben felvette a „Legjobb megőrzési gyakorlatok” regiszterébe a táncház módszert, amely a szellemi kulturális örökség átörökítésének egyedülálló magyar modellje.

Első alkalommal lesz gyerektáncház sorozat a Művészetek Palotája Üvegtermében. Volt már ugyan táncházas hangulat a Hang-szer-szám vagy a Cifra Palota korábbi koncertjein, de kifejezetten gyerektáncházas sorozat most indul először. A táncház nemcsak felnőtteknek szól, a mai mozgáskultúra szerves részeként képes a fiatalokat és a gyerekeket bevezetni a közösségi tánc ősi, de mindmáig élő gyakorlatába. Havonta egy alkalommal a MűPa Gyerektáncházban a legkiválóbb táncmesterek segítségével tehetik meg első tánclépéseiket a gyerekek, de azokat is várjuk, akik – akár gyerekként, akár felnőttként – már régebben megismerték a táncházak magával ragadó, semmivel össze nem téveszthető hangulatát.

Ha elfáradnak a kis lábak, akkor mese röpíti messze őket, vagy hangszerbemutatón ismerkedhetnek meg a magyar népi hangszerekkel. Mi lesz a szegény emberrel, aki olyan szegény volt, hogy a háza tetején kinyílt a sárga virág? Milyen bőrből készül a duda? Hányan táncolják a hétlépést? Hány húrja van a széki brácsának? Megannyi kérdés, amikre a válasz tudattalanul ívódik be a gyermeki emlékezetbe. A címben szereplő szójáték talán nem is annyira komolytalan, hiszen az őrzés tudatosságát az érzés gyermeki ösztönössége kell, hogy megelőzze. Később pedig kiegészítse.

De akkor most tánc vagy mese? Mindkettő! Illetve mindhét, ha felidézzük Kiss Ferencnek, az Etnofon Records alapítójának szavait a táncházmozgalomról: „Hosszan tartó sikere mára még a kétkedőket is meggyőzte arról, hogy a hagyományos népi műveltség számos eleme ma is használható. A HÉT SZABAD NÉPMŰVÉSZET elemei (a tánc, a zene, a jeles napi szokások, a kézművesség, az építészet, a terített asztal művészete és a természet ismerete, védelme) a hagyományos kultúrák rohamos átalakulása és pusztulása ellenére, a modern nagyvárosi ember életében is egyre fontosabb szerepet töltenek be. Nemcsak kortárs művészetünk kaphat általuk sajátos, egyedi vonásokat, hanem egy új világszemlélet, létforma, gondolkodásmód, lelki beállítottság fundamentumát is képezhetik.” Ez azt jelenti, hogy a magyar modell abban egyedülálló, hogy nem csak egyes elemeket mentett át a hagyományból, hanem elemek komplex halmazát, és ezeket hasonló funkcióban használja, mint egykor a paraszti társadalom. Ezért természetes, hogy a zenéhez tánc kapcsolódik, a tánchoz mese.

És kik azok a legkiválóbb táncmesterek? Farkas Zoltán „Batyu” és párja – a táncban és az életben egyaránt – Tóth Ildkó „Fecske”. Őket az utóbbi időben a Muzsikás együttes állandó partnereiként láthattuk leginkább. A talpalávalót pedig a Fonó zenekar húzza, ők 1997 óta elhivatott tolmácsolói a Kárpát-medence zenei hagyományának.

Minden alkalom egy-egy tájegység táncai köré szerveződik. A sorozat októberi alkalma Szék táncait mutatja be. Szék földrajzilag az Észak-Mezőség területére esik, ám azon belül is nagyon elszigetelt, könnyen megközelíthető szomszéd települései nincsenek. A XIX. századig fennmaradt városi jogállása, településrészeit jellemző szigorú szabályai a települést sajátos területté alakította. A kultúráját megőrző, erdélyi nagyközség hagyományai azért is fontosak, mert a legelső, még kísérleti jellegű budapesti táncház 1972-ben éppen a széki táncrend alapján szerveződött. Széken a táncokat ugyanis úgynevezett táncrendekben járták, amelyben meghatározott sorrendben követték egymást a különböző táncok, a legények tánca a sűrű és ritka tempó, az énekes dallamokra kis négyes körökben járt tánc, a magyar, végül a lassú és a csárdás. A táncrend alkalmilag kiegészülhetett a porka és hétlépés nevű polgári eredetű táncpárral. Itt is ismert A juhait kereső pásztor történetét bemutató táncpantomím. A tájegység jellemző zenekara a háromtagú vonósbanda, amelynek egyszerű harmóniái, rusztikus hangzása elemi erővel hat ma is.

A novemberi alkalom a Dél-Dunántúl, az egykori Somogyország táncait mutatja be. E vidékre jellemző a számos táncfajtát magában foglaló, egységes ugrós stílus. A magyar fegyvertánc tradíció egyik jellemző képviselője a kanásztánc, amelynek a keresztbe fektetett bottal vagy fokossal járt ügyességi formái a középkorig követhetők nyomon. Az erős hagyományőrzés – egészen a XX. század végéig – olyan ritkaságokat is megőrzött, mint az ugyancsak középkori tradícióban gyökerező leány körtáncok, a karikázók. Ezen a vidéken is található vonósbanda, amely gyakran egészül ki cimbalommal és klarinéttal, de jellemzőbb a régies zenei hagyományban közkedvelt hosszabb furulyaféle a hosszifurugla, a duda és a citera.

Mindenkit szeretettel várunk a táncos kikapcsolódásra, mesés kalandozásra, játékos tanulásra, hangszersimogatásra havonta egyszer a MűPa Üvegtermébe!

(Bolya Mátyás)


Csatolt link

AionHill