Koncertsoroló

Vándorjelek

Időpont: 2009.09.20. 19:00

Megosztom a Facebookon

Szeptember 20-án este Kiss Ferenc Vándorjelek című műsorával folytatódik a tavaly elindított nagysikerű sorozat, melynek célja az, hogy az elmúlt harminc év népdalénekeseinek pályáját tanítványaikkal, követőikkel egy-egy estébe tömörítve mutatassa be. A sorozat első fellépője Kallós Zoltán, a táncházmozgalom nagy öregje, a Kossuth-díjjal, Corvin-lánccal kitüntetett tudós volt, őt Fábián Éva, Berecz András és Sebő Ferenc követték.

A második évad első, „Vándorjelek” című koncertjén Kiss Ferenc a műfaj rangos előadóit tömörítő Etnofon Zenei Társulással (Babos Károly, Huszár Mihály, Küttel Dávid, Szokolay Dongó Balázs) és a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusaival (Gombai Tamás prímás és Herczku Ágnes énekes) közösen villantja fel eddigi pályája egy-egy emlékezetes momentumát. A zenész, zeneszerző, szövegíró, népzenegyűjtő és kiadó húsz éven át muzsikált a Vízöntő együttesben, a legendás Kolinda alapító tagja volt, az Etnofon Népzenei Kiadó művészeti vezetője. Mint zeneszerző, a világzene magyar vonulatában markáns irányzatot képvisel: a Kárpát-medencében élő népek, de leginkább a magyarság archaikus folklórjából merítve egy sajátos kompozíciós rendszert és egy csak rá jellemző, szintetizáló stílust alakított ki. A korszerű elektronika használata mellett jelentős szerepet kapnak műveiben a népi hangszerek, a tradicionális játék- és díszítéstechnikák, előadásmódok. A hagyományos szövegek írott környezetbe ágyazásával is kísérletezik, így a régi formák új gondolatfolyosókat nyitnak meg a befogadóban. Szoros kapcsolatban áll a társművészetekkel, számos mozifilmhez, animációhoz, színházi előadáshoz és kortárs táncszínházi koreográfiához komponált zenét. Muzsikusként több neves formációval és szólistával dolgozott, az Etnofon Zenei Társulást saját művei előadására 1994-ben alapította meg.

Jegyár: 1800 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak és táncegyütteseknek 1000 Ft
Jegyinformáció: 225-6056, 225-6051, jegy@hagyomanyokhaza.hu

Helyszín: Hagyományok Háza

Csatolt link