Koncertsoroló
Orgona-folk - Gunnar Idenstam estje
Időpont: 2008.10.15. 19:30
Megosztom a Facebookon
Közreműködik: Johan Hedin – nyckelharpa (kulcsfidula), Sebestyén Márta – ének, Szokolay Dongó Balázs – népi fúvós hangszerek
Az est olyan muzsikus köré szerveződik, aki – a világon alighanem egyedülálló módon – egyszerre orgonista, zeneszerző és népzenész. A Svédország legészakibb vidékén 1961-ben született Gunnar Idenstam a komoly hagyományokkal rendelkező, klasszikus francia orgonistaiskola neveltje is, hiszen a legendás Marie-Claire Alain osztályában tanult. 1984-ben improvizációs nagydíjat nyert az egyik legrangosabb nemzetközi orgonaversenyen, Chartres-ban, s azóta világszerte koncertezik.
Rendkívül tág érdeklődési köre különleges muzsikuspartnereket vonz koncertje műsorába. Ennek köszönhetően a sokszor talán arisztokratikus színben feltüntetett orgona, a hangszerek királynője „leveti palástját”, kilép a hagyományos keretek közül, és olyan hangszerekkel folytat majd párbeszédet, alakít ki még sosem hallott hangzásokat, amelyekkel nem gyakran hallható. Ilyen hangszer a koncert „sztárvendége”, a már a középkorban is ismert nyckelharpa („nikkelhárfa”). Ezt a rendkívül érdekes instrumentumot vonóval kell megszólaltatni, de a tekerőlanthoz hasonlóan billentyűkkel rendelkezik, illetve rezgőhúrokkal is fel van szerelve, akárcsak a viola d’amore. A svéd népi hangszert – amelyen némely északi templom freskója szerint az angyalok is játszanak – ma élő egyik legavatottabb specialistája, Johan Hedin szólaltatja meg, aki gyakran játszik együtt Gunnar Idenstammal, és közös lemezt is készített már vele.
Hozzájuk a magyar népzene két kimagasló művésze, a Kossuth-díjas Sebestyén Márta, valamint Szokolay Dongó Balázs csatlakozik, hogy együtt nyújtsanak a közönségnek nem mindennapi élményt népzene és „komolyzene”, leírt műzene és improvizáció, énekhang és hangszer párosításával.
A koncertet 18.30 órai kezdettel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben „Előhang” címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Helyszín: Művészetek Palotája
- 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
- Telefon: +36-1/555-3000
- web: www.mupa.hu
- E-mail: info@muveszetekpalotaja.hu